2008. november 27., csütörtök

Sajtos csiga kenyértésztából lecsippentve

Korán keltem,mert ma utazós voltam,ezért az első dolgom volt ledagasztani a kenyeret.Jól betakargattam,hogy délután hazaérve kétfelé vegyem és alaposan átgyömöszöljem.Az egyik feléből a klasszikus kenyérforma ment pihenni még egy bő órácskát,a másik felét kinyújtottam,olvasztott vajjal megkentem és reszelt füstölt edámival alaposan megszórtam.Feltekertem,kb 2 centis darabokra szeltem,és lapjával sütőpapírral bélelt tepsibe raktam.A tetejükre is szórtam a sajtból.Fél órát még hagytam így is kelni,aztán a forró sütőben világosra pirongattam.Amikor elkészült, a helyére be is csúszhatott a kenyérkém,ami egy bő órát sült szép pirosra.

A mai mindennapi:

“Természetesen szeretném megtartani a kondíciómat öregkoromra is, de nem szeretnék sokat küzdeni érte. Ahányszor kedvem támad tornázni, lefekszem, és megvárom, amíg elmúlik.” (Al Pacino)

Nem feledkeztem meg a sütiről sem!
Íme:

Általában karácsonykor készül, mert a süteményekből sok tojás fehérje marad és azt kár kidobni.

Hozzávalók: 6 tojásfehérje, 20 dkg. porcukor, 11 dkg. rétesliszt, 10 dkg. mazsola, 5 dkg. csokoládé, 5 dkg. kandírozott gyümölcs (cukrozott), a forma kikenéséhez zsiradék

Elkészítés: A nagyon kemény habbá vert fehérjébe óvatosan hozzákeverjük a hozzávalókat (érdemes a lisztbe előre belekeverni, és úgy önteni apránként a habba), majd a kivajazott és finomliszttel megszórt püspökkenyérformába simítjuk. Úgy kell sütni, mint a piskótát.


Nem tudom említettem-e már,hogy ezeket a recepteket egy kedves ismerősömtől kaptam,nem mindegyiket sütöttem még meg!



2008. november 26., szerda

Ma csak lecsó

Elszaladt a nap,gyorsan kellett valami meleget,hogy legyen vacsi a megfáradt munkásemberemnek!Volt lefagyasztva félig kész lecsó,tettem hozzá házi füstölt sonka csíkokat,valamint egy kis rizst!Elbírt egy kis sk. erős pistát,nem lett tőle nagyon sós.Ettem belőle egy kicsit,és ki kell javitanom a bejegyzésem cimét!!Ma lecsó!!!


Emlitettem ,hogy nagyon szeretek bringázni,és a környező falvakba,városkákba át-áttekerek.Mostanában többen rámkérdeznek,hogy nem félek-e,akár a forgalomtól,akár attól,hogy rossz szándékú emberek esetleg megtámadnak?!Többször elsütöttem ezt a viccet válaszként,ami szolgáljon itt is a napi adagként:

Nyuszika találkozik a barátnőjével:
- Mi van veled, nyuszikám, olyan elgyötört vagy!
- Á ne is kérdezd! Tegnapelőtt megerőszakoltak az erdőszélen, tegnap is, és ma is odamegyek.


Más....

Emailban rengeteg sütireceptet kaptam,ami között sok olyan van,amit sütés nélkül lehet elkésziteni.Az alábbi is ezek közül való,azért másolom ide,hogy nekem is szem elött legyen,esetleg,ha másnak is tetszik,akkor használja egészséggel!Amennyiben lesz időm,akkor a napi poénok mellé napi sütik is kerülnek!

Diókrém ostyalapba/Cimpulusz

20 dkg cukor,20 dkg dió,20 dkg margarin, 4 tojás sárgája,nápolyi tortalap

A tojásokat és a margarint összemelegítjük óvatosan nehogy megsüljön!,állandóan kavargatni kell!A cukrot külön megpirítjuk,beletesszük a durvára vágott diót,majd az egész masszát a margarinos tojással összekeverjük.Melegen kell az ostyalapok közé betölteni.Sose lesz kemény,nagyon finom!

2008. november 25., kedd

Történet a kéksajtról+persze a mindennapi poén

A természet igazságos: aki vak, az jobban hall, aki süket az jobban lát, akinek rövidebb az egyik lába, annak hosszabb a másik.

Láttam ma a gyűjtő oldalon egy pálinkás sajtkrém receptetA férjem szerintem gutaütést kapna ettől a látványtól!Pálinkát pazarolni kéksajtra???!!!Történt,hogy egyszer kaptam egy darab kéksajtot (a lakóhelyem 50 kilométeres körzetén belül ilyent nem látni),Ő vágott belőle és eszegette,miközben megjegyezte,hogy kár a sajtot elrontani zöldségekkel!Mikor felvilágosítottam,hogy igazából penészt eszik,teljesen kikelt magából,hogy mit keres ilyen a hűtőnkben??!!Kénytelen voltam a drága sajtot lepénybe sütni,és úgy megetetni velük:)A fiam is megjegyezte egy későbbi időben,hogy jó-jó,hogy kicsit sajtbolond vagyok,de ez neki sem ízlett ."Megnyugtattam",hogy az összeset ketten ették meg az apjával!

Egyébként ma is sütöttem kenyeret
,és finom lett!Keverem a sima lisztet a rétesliszttel,adok hozzá sikért,3 dkg élesztőt,egy kanál medvehagymamézet,tengeri sót és egy nagy kanál tejfölt, pár csepp ecetet.Annyi langyos vízzel dagasztom,hogy rugalmas tésztát kapjak,ami "megáll a saját lábán".Olívaolajjal lekenem,2 órát pihentetem,jól átgyúrom,ekkor belekerül az olíva a tésztába.Az ovális jénaim tetejébe teszek sütőpapírt és ebbe kerül a formázott tészta.A tetejét három csíkban bevágom,mint a profik,kelesztem még egy órát és forró sütőben(250fok)egy órát sütöm.
Annyit megjegyeznék,hogy amikor az első dagasztás után lekenem olivaolajjal,akkor pár percig csak azzal foglalkozom,hogy a kezemen maradt olajat belemaszirozgassam a börőmbe!Vétek lenne letörölni!

2008. november 24., hétfő

Poén+chillis tarja balzsamecetes burgonyával,csoki tallér desszerttel

Arra gondoltam,hogy minden nap egy poénnal gazdagítom a blogomat,hátha tudok a rendszeres olvasóim arcára egy mosolyt csalni!A mai egy kis öniróniával:) :

Tetszik, hogy karcsú a derekam, izmos a karom és sportos a külsőm. Csak az a baj, hogy mindezt vastag hájréteg borítja.

Mivel "gasztroblog" lennék,(vagy valami hasonló)azért beszámolok 1-1 sikeres ételről is,mint például a tegnapi chillis tarjámról,amit balzsamecetes lilahagymás burgonyával körítettem.Mivel nem a saját kútfőből készült,ezért nem fárasztom az olvasóimat a leírással,csupán ideillesztem a linkeket.A tarjánál annyi különbség volt az eredetihez képest,hogy saját készítésű "erős pistával"+olivaolajjal pácoltam(nem tettem hozzá sót,mert a paprikakrém eleve nagyon sós)!A köret teljesen így készült,és ízlett a fiúknak.
Kaptam két tábla 70%-os málnás csokit amiből csokis tallért sütöttem,úgynevezett Sthal-féle csokis tallér,de legközelebb fahéjat tuti nem teszek bele!!!!!Nagyon finom lett,de a fahéj elnyomta a málnaizt,amit egyébként a csokiban nagyon kellemesen érezni!Leirom a hozzávalókat, de több helyen is lehet vele találkozni,mint mondjuk Ottisnál,ahol aztán még nagyon sok finomság kinéz:)!!!Ez dupla adag,30darab NEM kicsi tallér!!
Nálam:
  • 30 dkg liszt
  • kis kávéskanál szódabikarbóna
  • 30 dkg barnacukor
  • 2 evőkanál kakaópor(természetesen nem cukrozott)
  • 2 tojás
  • 20 dkg vaj
  • 20 dkg csoki
A száraz hozzávalókat(liszt,kakaó,szodabikarbóna,apróra tördelt csoki) összekeverem,az elözőleg habosra kavart vaj-tojás-cukor eleggyel.Viszonylag lágy lesz,nem érdemes kézzel belemászni!Két kanál segitségéval sütőpapirral bélelt tepsibe adagolni,távol egymástól,mert jól szétterülnek!Előmelegitett kb 200 fokos sütőben 10 percig sütni,aztán kiszedni,nem baj,ha lágy,majd megkeményszik!:)Nem olcsó,de nagyon finom!Kisgyermekesek tejcsokival is elkészithetik.

2008. november 23., vasárnap

Kakaós csiga

Régen jártam erre,mert szégyenemben elbujdokoltam!:)Mióta megírtam az ominózus zsemlemorzsa készítésemet,azóta üldöznek a prézlinagyhatalmak szellemei.Még kétszer sütöttem nagyon szép.de nyers kenyeret.(az is lehet,hogy a gázszolgáltató szórakozik velem)Ráadásul a párom is idegesít,hogy mérnimérnimérni!!!Nem érti meg,hogy mindig más a liszt minősége.(az igazság az,hogy nincs kedvem pepecselni)Szóval,elhatároztam,hogy abbahagyom a kenyérsütést,de tegnap olyan hideg volt,hogy nem mentem el a pékhez,inkább megint nekiveselkedtem.Lehet,hogy a fent említett rossz szellemek is fáztak,mert összejött egy GYÖNYÖRŰ!!!!,finom kenyér!:)))
A kakaós csiga úgy jön ide,hogy ha már úgyis meleg a sütő,akkor...............
Eddigi életem legjobban sikerült csigájával rukkoltam elő.A gasztroblog gyűjtő oldalon láttam meg a Közös konyha:Jolán napi kakaóscsiga tanfolyamát, ami alapján elkészítettem.A lényeg ebben a receptben,hogy nincs benne tojás,ami nagyon jól jött,lévén már megint(még mindig)nincs egy szem tojásom sem itthon.Állítólag ,másnap is puha marad,ami nálunk természetesen nem lehetséges!
Kicsit keményebb lett a tésztám,mint az említett blogban volt,de igy is teljesen jó.15 szép nagy ,ízletes darab lett.A sütés vége előtt kell rá a cukros tej!

A tojásra visszatérve!Kell beszereznem pár jó tyúkot,vagy egy jó lelőhelyet,ugyanis vateráztam egy tésztakészítő szerkentyűt.3000 pénzt+1000 postaköltséget fizettem ki érte.Mikor megkaptam ketten is szóltak a közeli rokonságból,hogy minek vettem,nekik is van,és nem használják?!Esküszöm eldobom az agyam!!!

2008. november 17., hétfő

Babgulyás,pogácsával+vajas keksz

A hétvégi bográcsos pöriből egy icipici maradt,ami ma babgulyásban végezte,mégpedig nagyon egyszerűen!Mivel későn álltam neki főzni,nem szárazbabot,hanem fagyasztott fejtettet használtam.Forró vízbe ment a bab és a zöldségek,sóval és kevés fokhagymával együtt,amikor megfőtt,hozzáadtam a maradék pörit,és addig hagytam őket együtt ,amíg a csipetkét elcsipegettem.Pár percig azzal is főztem és már kész is volt!Nagyon guszta pogácsákat láttam Maxnál és Marisomnál,a babgulyás természetes körete pedig mi más lenne!Juhtúró nem állt rendelkezésemre,volt helyette nagyon friss tehéntúró,egyenesen a vászonból,ma reggel készítettem.Mivel muszáj volt boltba mennem a tojás miatt(nem érkezett meg,amit ígértek),vettem krémsajtot is.Tehát a mai pogim így készült:
  • kb fél kg túró
  • kb 2 dl házi tejföl
  • 1 kg liszt
  • kb 20 dkg trappista(lereszelve)
  • 1 boci krémsajt
  • fél porélesztő
  • egy evőkanál tengeri só
  • 10 dkg teavaj
  • 2 tojás
  • kb 1 dl savó(természetesen ez lehet tej is,ha szükséges)(nálam azért volt savó,mert előtte csöpögött le a túró,és még langyos volt,mivel folyadékot kívánt a tészta,így azt adtam hozzá)
Összeállítottam a tésztát,és addig pihent,amig a vajas keksz kisült.Aminek most nem írom le a folyamatát,mert ugyanúgy jártam el.mint Izbolygó,csupán azt jegyezném meg,hogy NAGGGGGYON FINOM!!!!
Visszatérve a pogikra,kinyújtottam,szaggattam,tojással megkentem,reszelt sajttal megszórtam és 220fokon nem nagyon pirosra megsütöttem.(természetesen kenyér is sült,ha már begyújtottam a sütőbe,bár ráértem volna vele holnap is!)

2008. november 15., szombat

Pörkölt bográcsban,túrosbatyuval

Reggel már látszott,hogy ma szép idő lesz,ezért korán nekiálltam nagymosni,hogy még délelőtt letudjam a bringázást.A héten egyedül "nyomom",mert a "barátosném" családjában tragédia történt-őszinte részvétem-,így Ő nem tudott velem tartani.
A párom kivételesen itthon volt,és felajánlotta,hogy elkészíti az ebédet.Az ilyen felajánlások abból állnak,hogy bográcsban pörit főz:)Jó sok vöröshagymával a klasszikus elkészítési mód(paprika,bors,só,fokhagyma)
Letekertem a mai 20 km-t,és hogy ,nehogy lefogyjak :( a heti túrótermésből batyut sütöttem.
Így:
  • kb.70 dkg liszt
  • 2 tojás
  • csipet só
  • 2 evőkanál porcukor
  • 2,5dkg élesztő
  • kb.fél liter tej
A fentiekből kelt tészta,amíg pihent,addig ledagasztottam egy kenyértésztát is,ha már úgyis meleg lesz a sütő,használjuk ki az energiát!
A megkelt tésztát kinyújtottam,20 egyformaforma négyzetre vágtam,és addig megint hagytam pihenni,amíg a tölteléket összekevertem.
Így:
  • kb fél kg túró
  • 5 evőkanál vaníliás kristálycukor(egy dobozban kristálycukorba vaníliarudakat dugtam)
  • 2 tojás
  • citromhéj
Nem szoktam darát,vagy morzsát tenni bele(alá),jobban szeretem,ha kicsit "szaftos"a töltelék.
Tojással lekentem és 200 fokon megsütöttem.
A pörkölt természetesen isteni lett,de batyuk sem szégyenkedtek!

2008. november 13., csütörtök

Mustáros hús

Valamelyik hétvégén ketchupos húsit főztem,aminek nagy sikere volt,gondoltam,akkor ma legyen mustáros,hátha az is bejön!Nem volt rossz tipp!
Hozzávalók ma nálam:
  • kb 1 kg sertéscomb
  • 5 db kisebb vöröshagyma
  • 4 dl tejföl
  • bő evőkanál mustár
  • 1 erőleveskocka
  • 1 evőkanál liszt
  • petrezselyemzöld
A felaprított hagymát kevés zsiradékon megpároltam,rátettem a kockákra darabolt húst,és jól átpirítottam.Felengedtem annyi vízzel,amennyi éppen ellepte,és egy erőleveskockát dobtam hozzá(még mindig nincs eltéve alaplevem).Kis lángon puhára pároltam,ekkor a tejfölbe belekevertem a mustárt,és egy kisebb kanál lisztet is,amivel behabartam.Sóval ízesítettem,kicsit hagytam összeforrni,rászórtam a finomra vágott petrezselyemzöldet. Ma rizs volt a köret,de holnap tésztát fogok a maradékhoz tálalni
Ezzel a recepttel több helyen találkoztam a neten,igy nem jelölök meg forrást!

Amikor a nyúl visszalő:))

Vagyis miért is kell szerda éjszaka kenyeret sütnöm?!!Szóval a tegnapi értekezésemben elmeséltem a zsemlemorzsás tapasztalataimat,mellesleg megdicsértem a frissen sült kenyérkémet.
Este a munkából fáradtan megtért kedves elé meleg kacsasülttel tálaltam(+hagymalekvár),ízlett is,olyannyira,hogy elértünk a kenyér közepéig,ami nyers volt!!Következmény:7 órakor dagasztás,2 óra kelés,átgyúrás,1 óra kelés és egy Született feleségek időnyi sülés 270 fokon.................Aztán meg vakarhattam az elszenesedett alját...A délelőttihez képest annyi a különbség,hogy most csak BL 55-ös lisztet használtam,és tej helyett egy jó nagy evőkanál tejfölt tettem hozzá.Keményebb tésztát állítottam össze,és nem formában,hanem csak tepsiben sütöttem.
No,meg persze száritgatom a prézlinek valót:(

2008. november 12., szerda

Zsemlemorzsa,kenyér

Volt idő,amikor egy pékség kenyérboltjában dolgoztam.(kb 10 éve)Azóta nem veszek zsemlemorzsát!!!!!!A részletekről hallgatok,nem szeretném a kedélyeket felborzolni!
Nálunk nem igazán marad kenyér,ezért direkt sütök prézlinek valót!:)(ez vicc volt).Azonban előfordul,hogy nem úgy sikerül a kenyerem,mint azt szeretném,ezért,ha fogytán van a zsemlemorzsám,akkor szívfájdalom nélkül elszeletelem,megszárítom és ledarálom.A gáztűzhelyem alsó része,úgynevezett 'ételt melegen tartó',(nálam a tepsik tárolására szolgál)-ide szoktam a szárítandó kenyeret tenni.Ha a sütőt elő kell valamiért melegíteni,akkor amíg el nem éri a kívánt hőfokot,addig beköltöznek a kenyérkéim és a sütés befejezése után , ismét visszatérnek kihasználva az ingyen hőt.Amikor alaposan kiszáradnak,akkor diódarálóval porítom.Emlékszem a nagymamám mozsárban tette ugyanezt.
Tudom,hogy nem egy nagy felfedezést írtam,nagyon sok háztartásban ez természetes,de akinél nem ,annak tanácsolnám,hogy ha nem is maga süti a kenyeret,akkor is érdemes akár boltival pepecselni!Jó tudni,mit eszik az ember!:)
Egyébként ma szép lett a kenyérkém!
Így készült:
  • kb 70 dkg sima liszt,5 dkg grahamliszt
  • egy csapott ek. sikér
  • egy csapott ek. tengeri só
  • fél liter viz
  • 2 dl tej
  • egy csapott ek. medvehagymaméz
  • 3 dkg élesztő
A langyos lisztet edénybe tettem,kis mélyedés a közepébe,bele a méz,rámorzsoltam az élesztőt,óvatosan ráöntöttem a langyos vizet,rászórtam a grahamlisztet és kis ideig kelni hagytam.Melegítettem kis tejet is,és mivel úgy láttam,hogy kívánja a tészta,így hozzákevertem azt is.15-20 percig dagasztottam,szépen össze is állt,olivaolajjal körbekentem,letakartam és 2 órát hagytam kelni.Ekkor átdagasztottam,sütőpapirral bélelt ovális jénaiba tettem,igy is kelt még egy órát ,majd 270 fokon(nálam ez a max.)egy bő órát sütöttem.(Sütés elött levettem róla az edény tetejét,mert az előző sütésnél hozzáragadt a tészta :(.)Szép barnás színe lett,alul-felül kopogott,de azért még visszatettem az edény tetejében,papír nélkül,hogy az oldala is piruljon kicsit jobban.
Most megyek mosogatni,majd az 'egészségeséletprojekt' keretében előveszem a szobabiciklit,mert a mai kerekezés elmaradt.

2008. november 11., kedd

Kedd-az egészséges életmód jegyében (majdnem)


Szerintem ma országszerte szép idő volt,mostanában talán ez volt az utolsó ilyen nap(legalábbis a Lúcia szerint),tehát beizzítottam a bringát.A "kolléganőm"nem tartott velem,mert náluk úgy alakult a nap,hogy a férfiak otthon tudtak maradni,így megejtették a disznóvágást.A lényeg az,hogy mennem kellett a bankautomatához,ami a legközelebbi kisvárosban,azaz 10 km-re van,de ma úgy közelítettem meg,hogy hozzácsaptam még vagy 10-et,igy kb 30-at tekertem.Az útvonal:Mezőszilas-Pusztaegres-Őrspuszta-Sáregres-Simontornya(automata)-Igar-Mezőszilas.
Ezzel kezdődött az 'egészségeséletmódnap',azaz mégsem!,mert már két hete alkalmazom a fokhagyma kúrát,minden reggel fél órával az étkezés előtt egy gerezd fokhagymát egy pohár langyos vízzel lenyelek,így az túléli a gyomrot és a vékonybélben szívódik fel,amiből aztán ízületi folyadék lesz.Bővebben itt olvashattok róla(okt 27.-i bejegyzés).Mivel szeretem a fokhagymát,így nem esett nehezemre lenyelni .Régebben említettem már,hogy minden nap bicajozok,tehát edzésben vagyok,de a tegnapi 40 km után a mai 30 is simán térdfájdalom nélkül lezajlott.(ne felejtsük el,hogy ha a fele súlyomat le tudnám adni,még akkor sem fújna el a szél).
Egy kis gasztro is,ha már gasztroblogger lettem :)!(ma meghívtak egy gyűjtő oldalra)
Szóval,amikor túrót készítek,akkor marad egy csomó savóm,amit általában a malackáim kapnak meg,mert nem szeretem az ízét.De!!!(egészségeséletmódprojekt)Tegnap félretettem egy litert a hűtőbe,amibe ma belefacsartam egy kiló mandarin levét,és a felét már el is szopogattam!Egész tűrhető!!!(pláne,ha arra gondolok,hogy a lányom mennyi pénzt ad egy doboz savó alapú gyümölcsléért!!)Eredetileg mangóval szerettem volna(egyszer így olvastam),de túl drágának találtam tegnap a Lidliben,megvárom amíg akciós lesz!:)(savóm minden héten van vagy 2 liter,variálhatom különböző gyümikkel)

..........és, akkor a majdnem............................igen,kaptam disznótoros kóstolót.......No comment!.....

2008. november 10., hétfő

Hétvége

No,nem vesztem el,csak a hétvégén nem sok lehetőségem van blogot írni:)!mert...
  1. a PC az Ádi szobájában (mi is voltunk fiatalok:))
  2. Fözökfözökfözök.......
Pénteken karalábé leves,mert a menyus (Ádi barátnője)nagyon szereti a friss zöldségeket a kertből.Van még pár darab szép lilaszínű őszi,hát akkor had egye!Palacsinta,sk túróval és szintén sk lekvárral izesítve.Sok hozzáfűznivaló nincs,szerintem mások is hasonlóan főzik ezeket az ételeket.Talán,annyi,hogy a palacsintába nagyon kevés tejet teszek(most például semennyit,mert nem volt itthon),viszont tejszínt keverek bele,ettől nagyon puhák lesznek!
Így:
  • fél kg liszt
  • 3 tojás
  • 2 dl tejszín
  • csipet só
  • 1 kanál cukor
  • szénsavas ásványvíz
Olajat külön melegítek,és minden palacsinta alá teszek sütés előtt.A saját készítésű túrót Citromfű anyósának módszerével készítem.
Szombat,pizzanap.No comment!Talán annyi,hogy a pizzatésztából készítettem grissiniket Ottis receptje alapján.No,meg persze a nagyfiam kérte,hogy neki készítsek hagymás-tejfölös feltéttel,szalonnával és kolbásszal.Így lett a pizzanapon töki pompos is:)!
Vasárnap,ami szombat éjjel kezdődött...Késő este megjött Dalma is a párjával,mivel a közelben voltak barátoknál,és úgy döntöttek itthon töltik az éjszakát,de közölték,hogy korán mennek,mert dolgoznia kell másnap.Kenyértartóba való kukkantás után a dagasztás mellett döntöttem.Tehát szombat éjfélkor 1 kg lisztből kiflitészta és 70 dkg lisztből kenyértészta keleget.Reggel ötkor pedig én kelegettem :(,a sütő begyújtását követően a kifli tésztájával kezdtem a sort.3 részre osztottam,az egyikből hagyományos péksüteményt,a másikból pizzás csigát,a harmadikból pedig sajtos "csigát" tekertem,amit aztán ék alakúra vágtam.Reggel 7-re ki is sült az összes,ekkor ment a kenyér a helyükre.Vilikém meg is dicsért,hogy egyre formásabbak lesznek a kiflijeim:)!(nem árt jóban lenni az "anyóssal":))
Ebédre óriáskagyló tésztát töltöttem meg a múlt hétről megmaradt paradicsomos darálthúsos masszával,valahogy így,kiolajozott tepsibe sorakoztattam és leöntöttem 2 dl tejszín,2 tojás és kb 20 dkg reszelt trappista keverékével.Forró sütőben ráolvadt,megpirulni már nem volt ideje,mert Ibolya is ment a buszra, csomagoltam neki belőle.Ádi szerint finom lett!(szerintem is,de hát a szerénységem nem engedi dicsérni)!Apának oldalast sütöttem,mert Ő nem barátja a darált húsinak.Desszerthez már nem volt kedvem,pedig gondolkodtam valami finom muffinon,de az összes jó recept a neten van,az meg mint már említettem,nem igazán volt a közelemben(meg aztán megint nekiálltam fogyózni is)
Hétfő,azaz ma,egy nagyot bicajoztam!Reggel meteorológia nézés,és úgy döntöttem,hogy a betervezett utazást Sárbogárdra bicajjal teszem meg.(háztól-házig 20 km,oda-vissza 40).A nap már a diéta jegyében telt,azaz :
  • fél kifli,nagy pohár üres gyümölcsteával-a reggeli
  • 1 pohár zöldtea-a tízórai
  • 2 müzli szelet( csokis:( )-az ebéd
  • 2 müzli szelet(mint délben)-az uzsonna
  • sok szőlő-a vacsora
Holnap megint túra van tervezve,még jó időt mond az időjós!Ha nem csap el egy autó sem,akkor még jelentkezem!

2008. november 5., szerda






Citromfűnek köszönöm,hogy "játékra" hívott,mert sok kedves emlék eszembe jutott!

A játék lényege (Childhood Memories)


1. Ha téged jelölnek ki, rakd ki a blogodba ezt a képet és írj egy bejegyzést a gyermekkori emlékeidről.
2. Nevezz meg 7 bloggert, akinek szívesen továbbadnád a feladatot!
3. Linkeld be a blogok címét! Azt is, akitől a "díjat" kaptad!
4. Privát üzenetben értesítsd a kiszemelt bloggereket!
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
Hasonló korú gyerekek voltunk az utcánkban,esténként körjátékokat is játszottunk a sarkon.
Például ilyent:

Árok partján récetojás,récetojás,récetojás
Ez a kislány rövid szoknyás,rövid szoknyás,rövid szoknyás
Illik néki,mert van néki
Kanász Pista vette néki

Nyikorog az ajtó sarka ,sarka,Zsuzsikája lép be rajta,rajta
Hallod-e Zsuzsi,hallod-e?
beteg a Pista,hallod-e
Süss neki rétest,meggyógyul,kiugrik az ágyból és megcsókol!
(természetesen mindig az aktuális nevekkel behelyettesítve,-éppen ki volt a kör közepén,-a többiek kitalálták,hogy kinek a nevét mondják)

Tanultunk kis mulatságos történeteket,szóltunk a szülőknek,szomszédoknak,akik hozták a széket,ők voltak a nézőközönség,mi meg előadtuk a kis "színdarabunkat".Ágyterítőkből volt a függöny,amit két akácfára feszítettünk ki.:)
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

9 évesen muszáj volt "dohányoznom",ugyanis a 13 éves bátyám és a többi "nagyfiú" dugiban cigizett,és biztosak akartak lenni,hogy nem árulom el őket,ezért nekem is rá kellett gyújtanom:)Innen a kép
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Gasztro:szerettem a pampucskát,azaz az akácvirágot,akkor még meg lehetett úgy enni,hogy csak kiráztuk belőle a bogarakat,nem volt levegőszennyezés!(egyetlenegy Trabant volt a faluban,egy vajszínű,kissé domború tetejű).Egyébként pampucskának hivtuk a zsírban sült krumplispogácsatésztából készült "sütit?"is.(fél centi vastagra nyújtott,rombuszalakúra vágott,cukorral megszórt)Innen a kép
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
Személyesen találkoztam Németh Lászlóval,ugyanis akkor is,és azóta is a fogadott szülőfalujában élek.A könyvtárat avatta fel,amely abba a házba "költözött ",ahol Ő töltötte a fiatalságát.Innen a kép
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
Volt a faluban egy átok rossz fiú,aki csak úgy minden ok nélkül megverte a gyerekeket.Ha a nagymamámhoz kellett mennem az iskolából,akkor a házuk előtt vezetett az út,ilyenkor rendszeresen az árokban,lebújva futottunk,nehogy észrevegyen bennünket.Ma Ő a férjem:),lassan 25 éve.(azóta megtudtam azt is,hogy már az óvodából is mindig utolsónak engedték el,hogy a többi gyerek biztonságban hazaérjen.)Innen a kép
Szeretném meginvitálni Szildát,Ottist,Maxot, Katanyakát,Cecilét,Sütisnénét,,ha van kedvük merengeni!

Hecsedli,másnap


A képet innen "kölcsönöztem"

Szóval maradt tegnapról csipkebogyós "lé".Úgy néz ki,van valami látszatja,hogy örökké a gasztro blogokat bújom,mert ma mertem bátor lenni:)!Ez abból állt,hogy 1 kg almát megpucoltam,feldaraboltam és puhára főztem.3-3 narancsot és mandarint igyekeztem megszabadítani a hártyáitól,ami szintén nagyon macerás,igy a könnyebb megoldást választottam,egyszerűen kicsavartam a levüket!Így járt egy darab citrom is.Az almával együtt átpasziroztam egy finomabb szűrön,hozzáadtam a csipkelét,3 zacskó dzsemfixet(amitől igencsak drága cucc lett),1 kg cukrot és tűzre tettem.2 perc zubogó forrás után üvegekbe töltöttem,és a tegnapi eljárást ismételtem meg.Nagyon bízom,hogy felvesz valamiféle zselés állagot!!

2008. november 4., kedd

Hecsedli


Az egyik napsütéses gyönyörű őszi napon kibicajoztunk a "határba".Rengeteg csipkebogyót láttunk.Elhatároztam,hogy nekiveselkedek a hecsedli főzésének,mert nagyon szeretjük,de a pipere munka mindig elriasztott.Mivel tegnap is szép idő volt,újra arra vitt az utunk,de most kesztyűvel,tasakkal felszerelkezve .Annyira szép bokrot találtunk,hogy igazán bánatos vagyok,hogy nem volt lehetőségem lefényképezni!Sajnos hamar sötétedik,igyekeznünk kellett,de olyan 3 kiló körül leszedtünk.Ma feldolgoztam és arra jutottam,hogy ez a mennyiség egyszerre éppen elég!Alaposan megmostam,a két végét levágtam,és annyi vízben,amennyi ellepi feltettem főni.Amikor megpuhult(kb fél óra)egy paradicsompaszirozón kezdtem "átgyömöszölni".Mondjam,hogy szó szerint kézzel-lábbal?Nagyon utálatos munka!!Sok helyen olvastam,hogy másodszor tüllszitán vagy gézlapon kell átengedni,hát nekem ez az egyszeri is épp elég volt!Nagyon sűrű gyümölcsvelő lett,de a magokon is maradt bőven massza,ezért a magvas masszát "átmostam".Engedtem rá vizet,átdörzsölgettem és finom szűrővel lehalásztam a magokat,majd átszűrtem .Elég sűrű levet kaptam,amiből öntöttem a gyümölcsvelőre,amit aztán feltettem főni.Amikor felforrt adtam hozzá 1 kiló cukrot,még egy órát főztem.Majdnem édes lett,de egyébként nagyon finom.Kiforrázott üvegekbe töltöttem(2 kisebb és 2 nagyobb üveg lett tele).Celofánt tartósitószeres meleg vízben áztattam,rátettem az üvegek szájára,rátekertem a kupakot és fejtetőre állítottam őket.10perc múlva száraz dunsztba(pokrócba)csavartam.
Maradt még a léből,azt gondoltam,hogy holnap főzők almát,ha kapok narancsot,akkor azt is facsarok és zselésitő cukorral átfőzőm..Majd referálok,hogyan sikerült,meg persze arról is,hogy mennyire lett sűrű az így elkészített lekvárom!(lehet,hogy nem kellett volna a léből hozzáönteni??!)
Szeretnék még gyűjteni csipkebogyót és azt úgy elkészíteni,hogy előbb kimagoznám,utána főzném.Hátha nem lenne ekkora anyagveszteség!
(A képet innen kölcsönöztem)

2008. november 3., hétfő

Tejszines hétvége,avagy karaj tejszines hagymamártásban,fehércsoki moussal

Ha hétfő,akkor újra hosszabb időre enyém a kompjuter!Meglepődve vettem észre,hogy már három rendszeres olvasóm van,de örömmel köszöntöm Maxot!Őt is régóta "ismerem",pár receptje már megfordult a konyhámban,sőt a piacterén is nézelődtem már !Remélem egyszer a fagyizójában is találkozunk!
Említettem,hogy sok akciós tejszínt vettem a lidliben,hízunk is rendesen!!!Az alábbi ételt nem tudom kitől néztem le,mert nem ide,hanem a noteszembe mentettem.Természetesen csak a fő irányvonalat követtem,arányokban tuti eltértem az eredetitől.

Karaj tejszínes hagymamártásban

Hozzávalók a mai adaghoz:
  • sok hagyma(nálam volt vagy minimum másfél kiló)
  • 1 kg körüli karaj
  • 2 dl tejszín
  • olaj
  • só,bors(nálam fehér),pirospaprika
A hagymát elkarikáztam és olajon kb. fél órát pároltam.(elég sok olaj kellett alá)Közben az elszeletelt karajt kevés olajon mindkét oldalán átsütöttem,és egy jénai tálba tettem.Sóval,borssal,pirospaprikával megszórtam.A hagymát is izesitettem sóval,felöntöttem a tejszínnel,1-2 percet összeforraltam és a húsira öntöttem.Lefedtem a jénai tetejével,sütőbe toltam és 200 fokon bő egy órát ott is hagytam.Párolt rizs volt a körete.

Nagyon rákészültem,hogy Anyamanya tejfölös,tejszínes tortáját sütöm a hétvégén,de valahogy nem voltam "tortás hangulatban",időm se sok volt.....DE!!!Azért valami volt!!Tejföl is tejszín is + fehércsoki is.Természetesen leírás is Kicsi Vú blogjában....

Fehércsokimousse

Hozzávalók:
  • 20 dkg fehércsoki
  • 2 dl 20 %-os tejföl
  • 1+2 dl 30%-os tejszín
  • 1 vaniliarúd
Gőz felett megolvasztom a csokit(vigyázni,hogy az edény alja ne érjen a vízbe!)Hozzákeverem a tejfölt a kikapart vanliarúd magvait az 1 dl tejszínt,valamint a kemény habbá vert 2 dl tejszínt.Poharakba,vagy formákba adagolom és minimum 3 órára behűtöm.