2010. december 30., csütörtök

Lázár szülinapjára







Ez elé a bejegyzés elé még két torta kívánkozik,de sajnos róluk még nem töltöttek fel képet,így azok majd később:)
Egy tündéri kis fiú első szülinapjára kértek egy gesztenyés-csokis tortát.
Íme:
(Nem,nem volt szívműtéte,sőt még fejbe sem vágták ,ez egy játékmackót hívatott utánozni,amin varrás található:)!!!)

-2*5 tojásos piskóta,az egyik kakaós
-20 dkg szerencsi étcsoki leöntve 200gr tejszínnel
-2 csokipuding felfőzve 6dl tejben
-25 dkg gesztenyemassza
-fél kg porcukor fél kg Rama margarinnal kikeverve.
A piskótákat lapjában kettévágtam,és felváltva megtöltöttem.
A kikevert margarinból tettem a gesztenyéhez,valamint a pudingból is.
Az elhűlt csokoládéhoz kevertem a többi cukros margarint.Vettem ki belőle a torta külső megkenéséhez,és a maradékhoz kevertem a pudingot.
Az egész tortát bekentem a vajas krémmel,majd fondanttal borítottam.
Nem volt konkrét figura kívánság szerencsémre:),így ezt a Teddy mackót kreáltam.

2010. december 18., szombat

Boldog születésnapot Endre!



Ez a torta Ibolya édesapjának a születésnapjára készült.
A piskóta most Wise Lady receptje alapján készült,2*6 tojásból.Az egyik kakaós.Nagy a tortaformám,26 cm az átmérője,és 7 cm magas.(azóta beszereztünk egy kisebbet:)).A profi tortások azt ajánlják,hogy a fondant torta legyen magas,úgy mutatós.....hát ez magas lett:),bár meg kell mondanom,'kijött belőle' egy kis házi-torta is:)
A vajkrém új kísérlet,Gabriellától.
-6 tojásfehérje
-fél kg porcukor
-75 dkg vaj
A 2 féle csokoládés töltelék így alakult:
-20dkg 50%-os étcsokiból és 1,5 dl tejszínből párizsikrémet készítettem.Másnap adtam hozzá a fent említett vajkrémből.
-kávés csokilekvár(70%-os málnaízesítésű csokiból),kikeverve vajkrémmel
Megtöltöttem a tortát,felváltva a kétféle piskótát és krémet.Kb 15 cm magas lett!
Bevontam vajkrémmel,és hagytam,hogy szépen megdermedjen a burkolás előtt.
Aztán itt kezdődött a probléma.Nyújtottam én a fondant-ot,de ekkorát házi körülmények között nem lehet!Nekem legalábbis keskeny az asztalom hozzá......
Szóval nem takarta be szépen.Nekiálltam fabrikálni,szép kis virágok,indák másztak fel az oldalán arra hivatva,hogy eltakarják a hibákat....aztán megjött a meósom,
aki átvette az irányítást,és eltávolította a dzsungelt.Erre én megdugtam az orrom,és ideültem a gép elé,úgy is kezdődött egy póker freeroll.
El kell,hogy ismerjem kreatív kisfiam van!:)
Kértem,hogy készítsen róla képet,mivel másnap hosszú utat tesz meg,több átszállással,mire célba ér.(nem lehet tudni milyen állapotban vészeli át az utat,legyen dokumentálva,hogy milyen is volt eredetiben)
Készített:
Az autót Ő egyedül alkotta.Alatta az a kétszínű a torta.Ahhoz volt nekem is közöm....,csak éppen nem fért rá a képre:)!!!
A Daewooról tudni kell,hogy CBA-s nápolyiszeletekből lett felépítve.
Említettem,hogy lett egy kis fondant nélküli tortaszerűség,mivel maradt piskóta és és krém is,de így is komoly is súlyt sikerült összehozni,nem mértük le,de számításaim szerint több,mint 3 kg!
Legközelebb ilyen tortát már kisebb formában sütök,úgy előbb látszik magasnak.:)

Négercsók cupcake


Pár hónapja fedeztem fel Gabriella blogjában,el is készítettem volna rögtön,de nem volt itthon szalalkálim,aztán valamelyik nap ránéztem az üzletben,és rögtön beugrott,hogy kell nekem!
Sajnos nem lett olyan szép,mint az eredeti,de nem is szépségversenyre készült:).
Nagyon finom,ajánlom megsütni!
Mártogatni nem tudtam,úgy csorgattam rá a csokit,és utólag úgy gondolom,hogy szalalkáli nélkül sem lett volna semmi baja.

2010. november 13., szombat

Mézeszserbó?


Régóta kerestem egy sütireceptet,még gyerekkoromban a keresztanyám szokta sütni,és zalánénak hívtuk.Azóta zaláné név alatt egész más sütiket találtam,de a múlt héten nagy örömömre Andinál rábukkantam mézes zserbó névvel.Szerintem ez az én zaláném,de teljesen mindegy ,hogy minek nevezzük,nagyon finom!
Az eredeti recepthez képest csupán annyi a változás,hogy a tésztájába az 5 dkg kakaópor helyett 6dkg került,de csak azért,mert annyi volt a dobozban,és már nem akartam azt az 1 dekát tartogatni.A krémet 1liter tejből készítettem,úgy,hogy a tejbe belefőztem a kettéhasított vaníliarudat,és saját készítésű vaníliás porcukorral kevertem ki a margarint.(természetesen több liszttel kevertem ki 3 tojássárgáját,és kicsit több cukor is került bele-arányossan).1-2 óra múlva már ettünk belőle,nem volt kemény a tésztája,másnap viszont szebben lehetett szeletelni,a fenti képhez képest sokkal vékonyabbra,szinte falatnyi darabokra.
Innen is köszönöm a receptet!

2010. november 9., kedd

Cicás torta Ibolya szülinapjára



Ez a torta október 23.-ra készült,csak most ért ide a kép:).(párszor már említettem,hogy nekem nincs lehetőségem fényképezni).
Piskóta,krém a szokásos .Egyenlőre még maradok a jól beváltnál,de egy kis rutin után már fogom variálni a krémeket.
Itt a fondant az saját gyártmány,a díszítésről azonban el kell,hogy mondjam,nem én csináltam.Más volt az elképzelés is(a cicának bele kellett volna gabalyodni egy gombolyag fonalba,de nem akaródzott neki),és az idő is szorított,elszámoltuk magunkat,így a drága nagyfiam hipp-hopp gyártott egy cicát,hozzá pár egeret.
A képek több,mint 100km buszozás,vonatozás után készültek,ez kicsit megviselte a tortát!:)



Fondant sajátkezüleg:2 csapott evőkanál zselatint beáztatok 4 evőkanál vízbe.Elkezdem melegíteni,közben teszek hozzá 3 evőkanál glükozszirupot és másfél evőkanál glicerint,valamint egy evőkanál mézet.Mikor szépen feloldodott elkezdem porcukorral keverni,később gyúrni.A porcukrot előzőleg sürű szűron átszitálom.A gyúródeszkát(nálam plexi) alapossan bevajazom és ott fejezem be az összeállítását.Most nem pihentettem,hanem rögtön ráborítottam a tortára.(mondanom sem kell,hogy előtte a nagyobb részéhez tettem egy kis barackszínű festékpasztát(Wilton)
Több féle fondant receptet kipróbáltam,ennek az állaga sikeredett eddig a legjobban.Amíg el nem felejtem,kb 90 dkg porcukrot vett fel.A maradékot frissentartó fóliába tekertem,és a hütőben pihen.

2010. november 7., vasárnap

A cicis torta

Ez volt az első tortám.ami 'rendelésre'készült.Örültem is,de nagyon izgultam,ezért,hogy tutira menjek,nem saját magam gyártottam a fondant,hanem Ádám hozta Pécsről a Sőregitől,és még paszta állagú színezőt is,12darabos volt 4200Ft,ha jól emlékszem.A fondanttal sokkal könnyebb dolgozni,mint a magam által készítettel,csak nagyon drága.(szerintem)2,5kg volt 4300Ft körül.
Láttam egy másik cégnél olcsóbban(1100/kg)csak ott meg a postaköltség miatt kerülne ugyanennyibe.
Vissza a tortához:
Vizes piskótákat sütöttem,az alábbi módon:
4tojásfehérjét nagyon keményre veretem,aztán
15dkg cukorral tovább,majd a
4tojássárgájával szintén nagy fokozaton,
4 kanál forró vízzel még mindig erősen vertem,és utána kézbe vettem a kézi habverőt,és ebbe a habos masszába szitáltam
10dkg liszt,
3dkg kakaópor,és
1 kkanál sütöpor keverékét.
Kb 200 fokon sütöttem.Mikor már a vége felé járt a sütési idejének,elkezdtem még egy adagot,annyi különbséggel,hogy kakaóport nem szórtam bele,hanem 3dekával több lisztet kevertem hozzá.
......és,amikor már ez is majdnem megsült,akkor egy hat tojásos vizespiskótát ugyanígy....
A kerek lapokat két korongra vágtam,amiből hármat használtam fel.Utólag kiderült,hogy mind a négyet fel lehetett volna,de azt terveztem,hogy a negyedikre lesz a cici téve,de végül is a tepsiben kisült tésztából vágtam ki az alapot.
Krém:
4dl tejszínt felforraltam,ráöntöttem 40 dkg (szerencsi étcsoki,50%) feldarabolt csokoládéra,és addig kevertem,míg egynemű lett.
50dkg vajat kikevertem kb 30 dkg porcukorral.
2db tejszín ízű pudingot(dr Qetker) felfőztem 7 dl tejben.
Amikor minden kihűlt,akkor összekevertem,a pudingból csak a felét használtam el.
Megtöltöttem a tortát,bekentem az egészet kívülről és bevontam a fondanttal,amit barnára szettem volna színezni,de túl sok szinezőanyag kellett volna bele,így lett ez a kávészínszerüség.
Kifaragtam a ciciket,ezeket sima vajkrémmel töltöttem,egy kis pudinggal ízesítettem,de csak alig,hogy jó tartása legyen.Ezt is bekentem kívülről is ,aztán ideültem a számítógép elé,és a lementett mintát igyekeztem reprodukálni:)
Az aljára egy barna szalagot tekertem masnival,amit reggel a nagyfiam felülbírált.Szerinte egy fekete csipkével 'ütősebb'.Beleegyeztem a cserébe,mondanom sem kell,a 'szalag' nem adta magát könnyen,így ott maradhatott,de mivel már megcincáltuk,ezért mindenképpen rá kellett tenni azt a csipkét.
Természetesen még messze nem tökéletes,de nem volt rossz érzésem,mikor elvitték!A visszajelzésekből az jött le,hogy tetszett,és én elhiszem.
Azért nincs középre téve,hogy elférjenek a szülinapi gyertyák.Azokat a helyszínen tették rá.

2010. október 19., kedd

Tortaprojekt

Készültünk október 16.-ra, Gabikánk esküvőjére.
Itt is gratulálok,és nagyon sok boldogságot kívánok!!
Vállaltam 4-5db torta elkészítését,amiből végül is 8 darab lett.Mivel még sok tortát rendeltek mástól is,így az volt a kérésem,hogy én csak csokitortát készíthessek,azokkal biztosabbra megyek!
Felhasználtam kb 80-90db tojást.(általában 8 tojásos piskóták voltak,de akadt,hogy 10 tojásból készítettem,sőt még rontott is volt:))Kb 3kg csokoládét,6kg porcukrot,3kg margarint,2 kg vajat,2 liter tejszínt,40dkg kakaóport,10 db pudingot.Nagyvonalakban.....Ezenkívül pár csomag zselatin,glüközszirup,méz,glicerin a fondantokhoz...
Nem tudom látszik-e a képeken,de hatalmas torták lettek.Szinte mind 26cm-es tortaformában sült,de volt olyan is,ami 6 literes lábosban.Brutál csokisak lettek,de nagyon finomak is.50%-os szerencsi étcsokiból fogyott kb 2kg,70%-os Cote'dor csokiból kb 1 kg,ezenkivűl 40 dkg fehércsoki,és 40dkg tejcsoki.plusz még a csokigyurma alapanyaga,amiből 2 torta díszei készültek.
Az első:
A második:(a hatalmas,ez készült a lábosban)Ennél a látványnál sokkal szebb volt,remélem lesz még előnyösebb kép is róla.
A harmadik:
A negyedik:(itt már érkezett a segítség,innentől lefelé a lányom 'alkotott' a díszítésnél.Mire megérkezett,addigra már vajkrémmel le voltak kenve a torták.)
Ez volt a kedvenc:)!Nem akartuk tovább nyújtani a fondant,ezért egy barackszínű 'csíkot' kapott alulra.Egyébként az esküvőnek is a fő színe a barack volt.
Az ötödik:(itt úgy néz ki,mintha nem lenne sima,de ezt az okozza,hogy virágkiszúróval mintát próbált varázsolni Dalmikám a fondantra,ami nem igazán jött össze:()


A hatodik:(eredetileg ez hasonlított volna a menyasszony csokrára,de nehéznek bizonyultak a vírágok,és nem bírta el a torta.Fehér kálák voltak,barack rózsákkal körbevéve.A rózsákat így a galambos tortához használtuk fel)
Sajnos az utolsó kettőről most nincs kép,de bízom benne,hogy felbukkannak még!A hetediket hajnali fél kettőkor fejeztük be,azt már Dalmikám fényképezte le ,(az eddigieket Ibolyának köszönöm)az utolsót már szombat reggel 'műveltük'róla már nem volt idő fotózni,mert már vitték is.Az volt a tejcukorérzékeny barátnőnek szánt torta,s egyben az egyetlen,ami nem tartalmazott csokoládét.Ha feltűnik valahol,akkor majd róla bővebben is írok.

2010. augusztus 30., hétfő

Torta lánybucsúra

Egy kicsit túl csicsásra sikeredett......Eredetileg visszafogottabbra lett tervezve,de a 'szépséghibákat' korrigálni kellett.......
Az alsó része stabil,brutál csokitorta,de a fenti tejszínhabos,ananász -nem bírta a gyűrődést,sajnos kissé megroggyant:(.Tanulság:legközeleb, a tejcukorérzékeny barátnőnek egy külön kis minitortát kreálok,amire tuti nem kerül fondant!
Azt gondoltam,hogy ez a fondantos tortázás nem nekem való,de kaptam ma(illetve már tegnap) egy marcipán mintázó készletet,és virágkiszúrókat.így valószínüleg még hagyom csiszolódni a tudásomat:)
Most is szeretném megköszönni Pixienek a segítséget,és az ötletet!



2010. augusztus 2., hétfő

Palya Bea - Utánam a vízözön

Egy héttel ezelőttig nem ismertem Palya Beát(természetesen hallottam már róla,de különösebben nem érdekelt a munkássága)!
Egy régebbi CBA-s magazinban olvastam,hogy megjelent egy új lemeze(ez egy tavaszi kiadás volt),Én leszek a játékszered címmel,amelyen nagy slágereket ad elő a 'maga módján'.
A gép előtt eszembe jutott,és beütöttem a keresőbe.Azóta a rabja vagyok......,de komolyan!
Nem szeretném megbántani az eredeti előadókat,de szerintem Bea előadásában ütősebbek!
Belehallgattam az elöző lemezeibe is,hát van köztük egy-két szókimondó nóta:)!
Azokból valószinűleg nem másolok ide a blogba,mivel ez egy gasztró jellegű,de aki olvassa,az nézzen utána!(ha akar)

Elsőre:)...(lesz ez még jobb is!)



Ezt sikerült összehoznunk Ádám hathatós közreműködésével Ibolyának az alkalomból,hogy diplomás lett!Ezúton is újra gratulálunk!
Itt most jó alkalom következik a mosolygásra:(egyébként'élőben' jobban mutatott)
A piskóta nagyon jól sikerült,most nincs időm,de le fogom írni,elsősorban magamnak:)!
Mivel első ilyen jellegű kísérletünk volt,így a festékek sem professzionálisak,magyarul,ezt lehetett kapni kicsiny falunkban.(majd kéretik visszanézni úgy két év múlva:)!!!!)
A zöld oklevél oka,hogy elvacakoltuk a fehér masszát.......

Szeretném kifejezni köszönetemet Pixienek,az online segítségért(és bocsi a kezdetleges koppintásért!)

2010. július 30., péntek

Egy jó tipp,hogyan etessünk meg több kiló tököt?!

Az idén nagyon beütött a tök termés(bár a lottó tenne így)!Kb 50 négyzetméteren burjánzik,és nem túlzok!!!(sőt!)
A világ hálón fellelhető összes variációt elkészítettem,több-kevesebb sikerrel.Utolsó helyen végzett a tejszínes-darálthúsos-cukkinis spagetti.Kicsit előtte a rakott cukkini.Mindent nem sorolok fel,mert kevés a hely.A tökfőzelék meglepően jól szerepelt,már négyszer volt az utóbbi 6 hétben,és el is fogyott.Nagyon rákattantunk a kaporra,szerintem ez hozta ilyen jól fel:)
Ezüst érmes lett a fasírt.Neki a sok sajt,és szintén kapor állt jól.Nem olajban,hanem tepsiben,olajozott sütőpapiron sült.Az abszolút befutó a 'szendvics' lett.A termést leszedem kb 20cm-es korában.(vagy 8-10 darabot egyszerre)Megmosom,és fél centis korongokra gyalulom.Enyhén besózóm,és két szelet közé egy vékonyka trappistát biggyesztek,aztán a szokásos modón panírozom.Ugyanúgy sül,mint a fentebb említett fasírt.(olajozott sütőpapíron,és a tetejére is kenek egy kevés olajat)Talán 10 perc elteltével meg is lehet őket forgatni(szerintem ez sütő függő)!Még 5-10 perc és lehet enni.Az tény,hogy rengeteg sajtot elpusztítunk így,de legalább a tök is fogy.(tök=spárga;cukkini;kolbász;patisszon,valamint sonka,de abból majd az ősszel lesz sütnivaló)
Meg kell még említenem a kínais tökfalatkákat,szintén kapós volt,de mivel sok olajat beszív,ezért csak csínján!Ezt így:(nagy)falatnyi kockákra vágom,picit megsózóm,kukorica lisztbe,majd palacsintatésztába mártom(10dkg liszt,5 evőkanál kukoricaliszt,só egy mokkáskanál sütőpor és 2 dl buborékos ásványvíz),és forró olajban sütöm.hamar kész!
Érdekes,hogy tavaly sütöttem cukkinis sütit,és úgy etettem meg,hogy almás.Imádták:)Sajnos nem bírtam ki nevetés nélkül,így Ádám rájött,hogy nincs is almánk!Most megint sütöttem,és MEG SEM KOSTÓLTA!!!!!!(hiába mondtam,hogy almás)
Azt hiszem eleget tököltem !Egyébként a legtöbb a savanyító vödörben végzi,alig érik meg a 2 centis kort!
Cukkinifasírtot,és szendvicstököt is bőven fagyasztottam le,úgy,hogy elkészítve sütőpapírra tettem(így rétegeztem egy nagy cipősdobozba),és ha enni akarunk belőle,akkor egy réteget papírral együtt beleemelek a tepsibe,aztán mehet a sütőbe!(legalább is így gondolom,aztánmajd meglátjuk,hogyan viselkednek,ha arra kerül a sor)

Húúúúúúúúú.a kolbásztök még csak most kezdi az igazi pályafutását,és állítólag úgy viselkedik,mint a mesében,ha letöröd,akkor visszanő(regenerálódig)valószínű,hogy még pár dolgot ki kell találni!(azt csak zárójelben,hogy a fiatal cukkiniket belecsempészem az uborkasalátába.Nagyon aprón leszedem az ubit is,ritkán nő meg salátának valóra,ezért szoktam zsenge(5-8 centis )cukkinivel dúsítani.Természetesen ez is az én titkom:)!(ha tudnák,hogy keverem,nem biztos,hogy el is fogyna)

2010. június 25., péntek

Kínaiféle-Ibolyának

A mai hús nélkül készült,így:
  • Kevés olajon,picit megsózva pároltam egy kis borsót.(fedő alatt)
  • Másik edényben szintén kevés olajon 2 fej karikára vágott hagymát ,kb 8 db hasábokra szelt sárgarépát pároltam fedő alatt.(ideiek voltak nem kellett sokáig)Mikor puhák lettek,öntöttem hozzá szójaszószt(tán 2 ek),és 4 aprócska cukkinit,amit előtte felkarikáztam,valamint 6 db babylilahagymát,hosszában kettévágva.
  • Mivel nem volt chiliszoszóm,ezért egy kis csípős paprikát is tettem rá.
  • Összekevertem a borsóval.
  • Ráöntöttem a fél üveg mungóbabcsírát,és ennyi:)
Amennyiben hússal szeretnéd,akkor kis kockákra szeld a húst,ha van időd,akkor pácold be egy kicsit(fehérbors,olaj,szójaszósz,citromlé).Kevés olajon mepárolod-sütöd,és hozzáadod a zöldségeket.Nem szükséges tovább sütni,ha minden puha,vagy roppanós.
Többféle zöldséggel is lehet,és persze más fajtákkal is.(nálunk volt már ananász is,és bambuszrügy is,az egzotikum kedvéért(és mert akciós áron sikerült beszereznem ;) ) Fimom zöldbabbal,brokkolival,karalábbal,stb....

A sült tészta pedig így készült:
  • egy csomag durum spagetti(szerintem felesleges a drága rizstészta)sós vízben kifőzve
  • kb.2ek balzsamecet,2ek szójaszósz,1 ek nádcukor(a sima is jó),1 ek étkezési keményítő,1dl víz ,-ezt ráönteni a leszűrt tésztára,és kevés olajon átforgatni,'pirítani'(2-3 perc)
Egy száraz serpenyőben 'pirítottam' szezámmagot(hamar odaég!!!!!!!!!!)-ez is pár perces művelet....Rászórtam a tésztára,jól összekevertem,és a zöldséges raguval kínáltam.Ma nem volt kedvem mogyorót pucolgatni,ezért kimaradt.
Remélem tudtam segíteni!
ui.:Ha a ragut szószósabban szeretnéd,akkor egy kis keményítóvel elkevert vízet(húslevest) tegyél hozzá,pár percig főzd együtt!

2010. június 5., szombat

Pestos,krémsajtos pogácsa

Valamelyik nap megsütöttem Maci szerb pogácsáját a receptet pontosan követve,aminek a következménye egy durván füstös nap lett!Kicsinek bizonyult a jénaim ekkora adaghoz.Az ötlet a leveles tésztára viszont nagyon jó,azóta már kétszer is alkalmaztam.(Igazság szerint már régebben is sütöttem így Max és Limara receptjei alapján,de valahogy feledésbe merült a módszer!)
A mostani pogácsa nagyon finom lett.Arányokat nem írok,mivel nem méricskéltem!(nem gondoltam,hogy blog bejegyzés lesz belőle:))
Aliz pestos pogijának az ötletét kölcsönöztem,pesto gyanánt a darált,sózott olívás medvehagyma szolgált.
A krém,amivel a lapokat kenegettem,az alábbiak szerint készült.Házi tejből joghurtot gyártottam,ami nem fogyott el,viszont már bőven elmúlt egy hetes,ezért erre szakosodott textil pelenkában lecsepegett krémsajttá,amibe kevertem a darált medvehagymából.Ahhoz,hogy egyedül megegyem nagyon sok,a fiúk viszont nem díjazzák az efféle kutyulmányomat(legalább is azt hiszik,pedig a végén mindig jóízűen megeszik,igaz akkor már inkognitóban van:))
A lényeg:
A tészta Maci szerb pogácsája nyolc részre vágva,kisodorva(lásd ott)-kb fél kg lisztből
Minden rétegre (kivéve a legfelső) kentem a fent leírt medvehagymás krémsajtból.
Nem túl vékonyra kinyújtottam.Berácsoztam a tetejét,kiszaggattam,vizes tojás sárgájával lekentem,reszelt trappistával megszórtam,és kisütöttem.
Alig volt zöld,féltem tőle,hogy nagyon az lesz,de szerencsére tévedtem!
Nagyon könnyű,nagyon finom!
Ezzel a módszerrel sütöttem már sajtos pogit is,teavajat reszelt füstölt sajttal,pici tengeri sóval kevertem és azzal kenegettem a lapokat.

2010. május 6., csütörtök

Medvehagymás tészta


A család már elnézően mosolyog a medvehagyma mániámon,és így a harmadik évben már nem is idegenkedik tőle annyira.
Idén időben mentem,és még virágzás előtt feltankoltam belőle.Egy részét úgy tartósítottam,hogy húsdarálón ledaráltam,kis tengeri sóval összekevertem,üvegbe töltöttem és olivaolajjal leöntöttem.A hűtő aljában jól el van.A mai ebéd nagyon egyszerű volt,ugyanis színes durumtésztám volt itthon,ezt roppanósra főztem,tettem rá a medvehagymából,reszeltem rá egy kis edámit,és ennyi:)!
Egyébként úgy látom,hogy ez egy jó tartósítási eljárás,valamelyik nap burgonyára tettem belőle(mint a petrezselymes,csak most medvehagyma volt helyette,úgy is nagyon finom volt!)

2010. május 5., szerda

Meggyes-marcipános fagyi

Ma van a 26. házassági évfordulónk!Tortát nem sütök,mivel mindketten fogyóban vagyunk,meg különben is tegnap sütöttem a Gabika szülinapjára,amiből aztán bűnöztünk rendesen:(!(amerikai krémes volt torta formában sütve,egyébként nagyon finom és mutatós)
Kevertem egy kicsit energiaszegényebb fagyit,az alábbiak szerint.
A fagyasztoból előkerült magozott meggyet,kicsit főztem és összeturmixoltam egyik nap,azóta a hütőben várta a sorsát.Házi készítésű joghurttal összekevertem,reszeltem bele egy marcipán kenyeret(kb 5 dkg),egy evőkanál mákot is szórtam hozzá,ezt a masszát a fagyigép 20-25 percig forgatta.
Szerintem nagyon finom!Kellemes savanyú,meg persze mákos-marcipános jó színben lévő jeges desszert.

2010. április 20., kedd

Ma tapasztalatot gyüjtöttem!!:(

Arról,hogy hogyan ver át a tesco...Nem érdemli meg,hogy nagy betűvel írjam a nevét!Végre tavasz van,ezért beízzitottam a bringám és elkerekeztem Sárbogárdra.(oda-vissza kb 33 km)Mivel az előbb említett kócerájban cápaharcsa akció van,(amit én nagyon szeretek).,gondoltam veszek pár csomaggal.(1-tfizet 2-tkap).Szerencsére felmértem a helyzetet,hogy valahogyan haza is kell hoznom,ezért csak 2 csomaggal vettem.Belefutottam avokádó akcióba is,mert éppen mondta a hangos,hogy mindösszesen 79 ft/db.Ebből lett 2,valamint a pöttyös guru is 99 ft-t kellette magát,így az is párossan landolt a kosaramban,plusz még zöldség,gyümölcs,tejszín,tejföl...stb.Nem voltam elég figyelmes(ekkor már kb 17 km volt a lábaimban).Itthon átnéztem a blokkot,a halacska 2-t fizet 2-t kap,mivel ez csak 60 dkg-ás csomag volt,az újság pedig az 1 kg-ost hirdette.A márka ugyanaz,meg ott volt felette a címke is(hogy ez az a termék).Ahelyett,hogy 2 kg kaptam volna kb 1500 ft-t,vettem 1kg 20 dkg-t 2400 ft-t.A 79 ft-os avokádót 119 ft-ban mérték,a 99 ft-os pöttyös gurut pedig 145 ft-t.
Nagyon sok rosszat hallottam már róluk,nem is kerestem őket különösebben,de mivel a közelbe költöztek,így párszor már benéztem.Mostantól nem fogok,mivel a legkisebb is számít......

2010. április 15., csütörtök

"Fogyókúrás"kávés csokitorta


Lillától(természetesen a kép is az övé)

Amerikai palacsinta diétázóknak


A Gyémántkonyhából (a kép szintén Tőle)

csicseriborsó snack

Vikitől

Márványsajtos csirkemell

A Gluténmentes blogból

A Leves

Latsiától

gesztenytekercs

Ízbolygótól

Élesztős,hajtott levelestészta

Maxtól

Pannacotta

Ottistól

Kolbászos-sonkás csónakok

Limarától

BANÁNOS-KARAMELLES SAJTTORTA

Macsfalatoktól

VÁLSÁGKONYHA

VÁLSÁGKONYHA,érdemes idejönni,jó dolgok találhatók

Ananászos céklasaláta

Labdarózsától

J.O.tökéletes sült krumplija

A Házias konyhából

J.O.céklája

Fűszeres Esztertől

Sült zöldségek,pulykamellroláddal

Anya,ez isteni!blogból

csicseriborsóleves

Kingától

Csicseriborsó 'tulajdonságai'

Kingától

Karfiol,mert diéta van

Anditól

Natúr csirkemell meggyszósszal

Vegyes saláta blogjából

2010. január 4., hétfő

2010. január 2., szombat

Az a bizonyos káposztaleves:)

Amit az őrület alatt sohasem főztem,csak mosolyogtam rajta.A családnak ma stíriaimetéltet készítettem,tegnapról maradt még a szénégetők spagettijéből,mindkettő a tiltólistán szerepel a saját étrendemben,ezért olyant kellett főznöm,amihez alapanyag van itthon,ugyanis ebben a hideg szeles időben nem volt kedvem kimozdulni.Arra gondoltam pár napig eléldegélek majd ezen a leveskén,de tévedtem,a többieknek is ízlett.Nagyon egyszerű.
Hozzávalók:
  • savanyúkáposzta(kb 25 dkg volt)
  • virsli(3db sajtos baromfi)
  • vöröshagyma(2db kisebb)
  • olaj(2ek.floriol)
  • pirospaprika
  • erőleveskocka(1db)
A felaprított hagymát az olajon megpároltam,addig a káposztát összevagdaltam,rádobtam az olajra,kicsit 'pirítottam'(nem pirult:)),megszórtam pirospaprikával felengedtem kb 2 liter vízzel,kevés tengeri sóval ízesítettem.Kb fél óra főzés után tettem bele az erőleveskockát(mivel nem voltam elégedett az ízzel,de persze ez el is maradhat).Belekarikáztam a virslit,és 2-3 perc múlva elzártam,hogy ne főjön szét.Aki akar tehet bele tejfölt is,de én nem tehetek,a többiek meg nem gondoltak rá,ezért most itt enélkül fogyott el.

Hát újra itt....

Régen jártam erre,másfelé volt dolgom......Augusztus óta gyakorlatilag főállású 'orvoshozjáró' voltam.Aztán decemberben elvégeztük azt a vizsgálatot,amivel talán kezdenünk kellett volna,mert itt kiderült,hogy az összes előző felesleges volt.Illetve,csak a rám váró műtét miatt,egyébként így utólag jó,hogy 'átnéztek' alaposabban,mert szembesültem azzal,hogy nagy a 'gáz'!!
A műtét elmarad,'mankó' nélkül kell drasztikus életmódot váltanom,ami főleg az étkezésre vonatkozik.A blog ezután is elsősorban gyűjtögetésekből fog állni,de diétás,kalóriaszegény receptek lesznek a gyakoribbak.Mivel magamnak írom a blogot,ezért sok egyszerű étel lesz,inkább csak emlékeztetőül tanácstalanság esetére.
Az erre járóknak: Nagyon boldog, sikeres és főként egészséges új évet kívánok!!